Edin Karamazov szólóalbuma
2008.12.22. 20:27
2009. tavaszán jelenik meg Edin Karamazov szólóalbuma. A bosnyák származású lantos Renée Fleming, Kaliopi és Andreas Scholl mellett természetesen felkérte Stinget is a közreműködésre. Sting nem csak, hogy közreműködött egy dalban, hiszen ő az eredeti szerzője is. Az albumon Alone With My Thoughts This Evening címmel szerepel majd, de a dal lényegében a '96-os Mercury Falling album I Was Brought To My Senses c. nóta intrójának feldolgozása. Egy részlet a dalból hallható a lenti videóban is.
A lantos albuma a Decca lemezkiadónál jelenik majd meg jövő tavasszal "The Lute is a Song" címmel.
Majka: It's Probably Me
2008.12.20. 12:20
2008. december 19-én a SYMA csarnokban tartották a Sportcsillagok Gálaestjének díjátadó ünnepségét. A DunaTV-n is közvetített esemény nyitódalát Tóth Vera, Pápai Joci és Majka adta elő. Sting It's Probably Me c. dalának magyar változatát Majoros Péter (azaz Majka) írta. A dal, a nyáron, tragikus körülmények között elhunyt kétszeres olimpikonunk, Kolonics György kenus emlékére íródott.
Sting a szervezőknek ingyen bocsátotta rendelkezésükre a '92-ben megjelent Eric Claptonnal közösen szerzett dalát. A nóta eredetije a Lethal Weapon 3 (Halálos fegyver 3) c. filmben debütált először, egy másik változata viszont az 1993-as Ten Summoner's Tales-en is megtalálható.
A koncertfelvétel megtekinthető a DunaTV videótárában. A főcím után, nagyjából 00:55 és 07:10 között érdemes figyelni a Sting-feldolgozást.
Videók és dalszöveg a cikk folytatásában.
Közvetlen címünk: Sting.hu
2008.12.15. 15:48
Lezárult teljesen a Sting.hu átköltöztetése. Mostantól ide, a blogra való eljutáshoz közvetlenül is használhatjátok a böngészőben a Sting.hu címet! Köszönjük a korábbi tárhelyet a Cyberdream.hu-nak!
Lant turné: Belgrád
2008.12.11. 19:20
Bukarest és Zágráb mellett Belgrádban is fellép Sting. A szerb fővárost 2009. február 9-én látogatja meg Sting és Edin Karamazov a Guitar Art fesztiválon a Sava Centerben. A Songs From The Labyrinth turné szerb állomására a jegyek december 15-től kaphatók.
Az esemény honlapja egyébként 8-ára teszi az fellépést, míg a Sting.com 9-ét jelzi.
Már igazán érik egy budapesti koncert is a lantturnéból, de van egy olyan gyanúm, hogy Sting ismét elkerüli Magyarországot, ahogy azt a Police-szal is tette...
A 2009-es turnénaptár eddig:
2009.02.09 - Belgrád, Szerbia
2009.02.10 - Bukarest, Románia
2009.02.11 - Zágráb, Horvátország - Jegyek kaphatók, 500-600-700 Kunáért (19.000 - 26.000 Ft).
Lant turné: Zágrábban is fellép Sting
2008.12.01. 19:41
A nemrég közzétett bukaresti helyszin után a Sting.com ma közölte: 2009. február 11-én bemutatja Sting és a bosnyák származású lantművész, Edin Karamazov a Songs From The Labyrinth c. albumát Horvátországban, Zágrábban.
A december 10-én kezdődő árusításra kerülő jegyek a Vatroslav Lisinski nevű koncertterembe szólnak majd. A jegyrendelésről további információk később...
Kiváncsian várjuk a további közép-európai, s főleg egy budapesti helyszín közzétételét a labirintus turné 2009-es állomásai között.
A február 10-i, bukaresti koncertre egyébként a román forgalmazó honlapja szerint a jegyek már elfogytak.
Welcome To The Voice - Interjú Sting fiával
2008.11.24. 08:00
Sting és fia november 20 és 25 között egy párizsi színházban lép fel a Welcome To The Voice-ban. A világhírű énekes a párizsi Théâtre du Châtelet színházba a főszerepet, Dionysos-t játssza, míg Joe Sumner Dionysos barátját. Az opera hanganyaga tavaly jelent meg CD-n a Deutsche Grammophon kiadásában Sting, Elvis Costello, Barbara Bonney, Robert Wyatt és a Brodsky Quartet közreműködésével. A mű szerzője Elvis Costello alkotótársa, Steve Nieve és Muriel Teodori.
[Metropol] Joe meglehetősen hasonlít apjára, Gordon Sumnerre, ismertebb nevén Stingre. Joe az elmúlt néhány hétben Párizsban élt, ahol a Welcome to the Voice című modern popoperát próbálta, amelyben apjával együtt álltak színpadra. Joe a Metropolnak elárulta: azért furcsa volt az apjával együtt játszania.
– Ez úgy néz ki, mint az én otthonom – kiáltott fel Joe Sumner, amikor meglátta rendetlen asztalomat az irodában, miközben keresztülhaladtunk a tárgyalóba.
A kollégáimnak a szája is tátva maradt ettől, illetve a ténytől, hogy Joe meglehetősen hasonlít apjára, Gordon Sumnerre, ismertebb nevén Stingre. Joe az elmúlt néhány hétben Párizsban élt, ahol a Welcome to the Voice című popoperát próbálta, amelyben apjával együtt álltak színpadra. Joe a Metropol-nak elárulta: azért furcsa volt az apjával együtt játszania.
– Az első néhány napban az egész nagyon bizarr volt, de aztán megszoktam. Most már simán meg tudom ütni őt – mondta mosolyogva a fiatalabb Sumner.
– Operát készíteni nagy kihívás, még akkor is, ha az ember nem rajongója ennek a műfajnak. Én nem igazán vagyok operakedvelő, ami külön jól jött a szerephez, mert a karakterem is egy olyan fickó, aki nem szereti az operát. A legjobb barátja, Dionysos (akit Sting játszik – a szerk.) azonban szerepet vállal egy operában, amelyet az általam játszott férfi nem akar elfogadni. A következőket mondja a barátjának: „Idióta vagy. Inkább menjünk ki egy focimeccsre, igyunk meg egy korsó sört és élvezzük az életet” – mesélt a darabról Joe.
Folytatás videókkal, képekkel!
Utolsó kommentek