Filmszerepet kaphat ismét Sting
2009.02.11. 11:00
[Stop.hu] Sting-et az elmúlt évszázad zeneszerzőjének választottak, és az új évezredben is számos, emlékezetes alkotással lepte meg rajongóit. Ám kevesen tudják róla, hogy a színészettel is kacérkodik.
Kevesen tudják róla, hogy maga is vállalt filmszerepeket. Méghozzá először a Quadrophenia címet viselő krimiben. Utoljára 1998-ban, Guy Ritchie, Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső című, legendássá vált alkotásában szerepelt. Legutóbb, 2007-ben a hangját kölcsönözte a Mézengúz című animációs mozi egyik karakterének.
Nemrégiben azonban egyik kedves barátjának, a pr-guruként ismert Simon Astaire-nek megjelent első novellája, a Private Privilege.
Astaire szeretné megfilmesíteni a művet, és szerinte a főszerepre Sting lenne a legalkalmasabb. A The Mail on Sunday című brit lap vasárnap azt írta, hogy a két barát évek óta ismeri egymást, sőt a Himalájához együtt utaztak egyszer. Simon reméli, hogy Sting elvállalja majd a szerepet. Az 58 éves Stingnek a szerep szerint egy szigorú iskolaigazgatót kellene majd alakítania.
Chris Botti ismét meghívta Stinget (frissítve)
2009.02.07. 12:00
Már követni sem tudom, hogy hányadik (na jó, a harmadik) koncertfelvételére hívta meg Stinget a nagyszerű amerikai smooth jazz trombitás Chris Botti. Nem ismerős a név? Chris a Brand New Day turnén közel három évig kísérte Stinget '99 és 2001 között, nem kevés újabb százezer rajongót szerezve magának - köztük Budapesten is. Sting albumain azóta is állandó vendég. Az örökifjú, egyébként 46 éves Chris Botti tehát azóta is szívesen viszontlátja énekes barátját a koncertjein, sőt szólólemezein is.
Discover Chris Botti!
A trombitás legutóbbi jazzalbuma 2007-ben jelent meg Italia címmel, melyen Sting valamiért nem kapott lehetőséget a szereplésre, de a szintén két évvel ezelőtti LIVE with Orchestra and Special Guests DVD-n három dalban is közreműködik az énekes. A What Are You Doing The Rest Of Your Life? c. dalt például Botti 2005-ös albuma (To Love Again) számára rögzítették, de elénekelte Sting a My Funny Valentine-t is a koncertfelvételen. 2004-ben a When I Fall In Love albumon is feltűnt Sting, akkor a '96-os La Belle Dame Sans Regrets c. dal közös feldolgozásával. Első közös munkájuk azonban az In The Wee Small Hours Of The Morning c. dallal Chris Botti '99-es Slowing Down The World című lemezén volt, amelyet néhány évvel később, 2002-ben aztán élőben is rögzítettek egy DVD-re (Night Sessions), más dalok, például a Sting által írt All Would Envy címűt is. Legutóbb épp egy éve Debrecenben volt hallható élőben itthon Chris Botti nagyszerű muzsikája!
Update: Most ismét egy koncert CD/DVD készül. A Chris Botti in Boston címet viselő felvételeken közreműködik Sting mellett John Mayer, Josh Groban, Steven Tyler, Katharine McPhee és Yo-Yo Ma no és a Boston Pops, vagyis a Boston Symphony Orchestra is. A hírek szerint Chris kedvenc Sting dalát a Shape Of My Heart-ot is előadták Josh Grobannal közösen a 2008. szeptember 18-19-i felvételeken (lásd a lenti videót). Ismerős lehet még a Sting rajongóknak a Seven Days, az If I Ever Lose My Faith In You is. A felvételek március 31-én jelennek meg CD, CD/DVD illetve Blu-Ray Disc formátumban. Kötelező vételnek tűnik.
Videoklipp és a kiadvány adatai a folytatásban:
Sting és Edin Karamazov déli szomszédainknál
2009.02.06. 18:52
Vasárnap kezdi miniturnéját Sting és Edin Karamazov a Songs From The Labyrinth lantalbum dalainak bemutatásával Magyarország déli szomszédainál. Vasárnap, 8-án Szerbiában, Belgrádban lép fel a páros a Sava Centre-ben, kedden, 10-én Romániában, Bukarestben a Palatului Hall-ban, majd másnap 11-én Horvátországban, Zágrábban a Vatroslav Lisinski koncerttermében. A két utóbbi helyszín a Stile Antico énekkórusa kíséri a bosnyák származású lantzenész Edin Karamazovot és a tavaly még százezrek előtt a Roxanne-t éneklő Stinget.
A Songs From The Labyrinth második , bővített kiadása tavaly ősszel jelent meg. Az albumon már megtalálható - és a koncerteken valószínüleg meg is hallgatható - a korábbról ismert lantdalok mellett a Fields Of Gold és a Message In A Bottle lantátirata. Talán előadja a páros Edin Karamazov nemsokára megjelenő új albumán (The Lute is a Song) szereplő dalai közül is néhányat, köztük a egy '96-os Sting dal feldolgozását (I Was Brought To My Senses), amely az új keresztségben az Alone With My Thoughts This Evening címet kapta.
Az előadásokra a jegyek már hónapokkal ezelőtt elfogytak.
Beiktatási bálok
2009.01.21. 09:22
Sűrű hete volt Stingnek. Először is részt vett a Sundance filmfesztiválon, ahol beugrott a Gibson Guitar Lounge-on egy zenekari fellépésbe, hogy elénekelje a Down So Long-ot. Aztán az új amerikai elnök, Barack Obama beiktatása előtti napon fellépett a Huffinton Post ünnepségén a Newseumban will.i.am-el és Sheryl Crow-val. A beiktatás napján pedig a Neighborhood Ball-on volt látható pl. Stevie Wonder-rel, Mariay Carey-vel, Sheryl Crow-val, Beyoncé-val és will.i.am-el.
Videók a folytatásban:
Obama beiktatási koncertjén Sting is fellép
2009.01.16. 08:00
FRISSÍTÉS: Sting január 19-én, hétfőn lép fel a Huffington Post beiktatást megelőző bálján, Washington-ban a Newseumban, ha minden igaz will.i.am-el és Sheryl Crow-val.
A leendő amerikai elnök, Barack Obama beiktatása alkalmából rendezett washingtoni zenei gálán olyan szupersztárok, mint Beyonce, a U2 és Bruce Springsteen is fellép majd. Mellettük Stevie Wonder, Usher, Mary J Blige és Sheryl Crow is énekel majd a Lincoln Memorialnál, a Potomac folyó partján. A legfrisebb hírek szerint a neves fellépőkhöz csatlakozik még Elvis Costello, Barbra Streisand, Sam Moore no és Sting is. Az előzetes tervek szerint történelmi szövegeket olvas majd fel Queen Latifah és Jamie Foxx illetve Denzel Washington színészek. A nagyszabású eseményen természetesen maga Obama is jelen lesz.
Az élő adást az HBO eredeti nyelven/hanggal sugározza, majd később feliratos változata is megtekinthető lesz! Ennek a nem mindennapi eseménynek az idején az HBO ráadásul a T-Home IPTV előfizető számára kódolatlanul elérhető!
HBO Élő adás:
2009. január 18. vasárnap: 20:25-22:25
Feliratos változat:
2009. január 22. csütörtök: 18:00-20:00
2009. január 24. szombat: 11:05-13:05
Zenelejátszó a Sting.hu-n
2009.01.14. 22:42
Újabb opcióval bővült a Sting.hu. A fenti menüsort most már a ZENELEJÁTSZÓ is kiegészíti, ahol egy különleges, csak Sting és Police dalokat tartalmazó lejátszóprogramot találtok a Deezer.com szolgáltatásának köszönhetően.
A Sting zenelejátszót megtalálhatjátok a hírek melletti oldalsávban is. Próbáltam a legismertebb, legjobb dalokat összeválogatni Stingtől, de ha valami a számotokra hiányzik, írjátok meg a kommentekben!
Jó szórakozást!
Utolsó kommentek