Lehullt a lepel - Budapest, 2000.06.12

A második ellenőrzési ponton átjutva, Greg barátommal kirobbanó örömmel futottunk lefelé a küzdőtérre vezető rámpán. A színpad előtti rész természetesen a kapunyitás után fél órával már tömve volt Sting rajongóval. Végül valahova az ötödik sorig, a színpad közepétől kicsit jobbra sikerült megállapodnunk, ahol már vártak minket a Magyar Sting Lista tagjai. (Én végül is majdnem Jason Rebelloval szemben voltam.) A várakozás alatt, illetve még a kapun kívül már elkezdtük osztogatni a Magyar Sting Listát reklámozó sárga reklámcédulákat. A felejthető "Edina és a Pénz" együttest túlélve, 20 óra 52-kor jelent meg a színpadon Manu Katché dobos, Mark 'Kipper' Elridge és Jason Rebello billentyűsok, Dominic Miller gitáros, Chris Botti trombitás és egy számomra ismeretlen 'gombafejű' férfi vokálos. És persze jött Sting is, és varázsütésre megbolydult az egész Kisstadion.
  A több, mint tízezres tömeg előtt meghajolva már felhangzanak az első dal az 'A Thousand Years' hangjai. Kézbefogva fekete gitárját máris rázendít a zenekar a BND album első nótájára melyet szinte az egész stadion kitörő lelkesedéssel fogadott. Folyamatos ujjongás, tapsolás, kiabálás, ugrálás és éneklés jelezte a rajongók érzelmeit.

 

  A máris a 'top'-on lévő zenekar azonban egyre csak fokozta az 'If You Love Somebody'-val a hangulatot, melyet az egész tömeg egy emberként énekelt a basszusgitárt nyúzó Stinggel. A kezek folyamatosan a levegőben csápoltak, a becsempészett fényképezőgépek pedig másodpercenként szórták magukból éles fényüket. Sting nem csak zeneileg, de színpadi látványban, mozgásban is kitett magért.

    'After The Rain Has Fallen': Az első akkordoknál már folyamatosan ugrált a színpad előtti tömeg, és persze szóról szóra mindenki tudta a harmadik kislemez szövegét is. (Egyébként a koncert napján jelent meg itthon és Németországban a maxi.) A 'We'll Be Together' következett az After The Rain-nel egyveleget alkotva, így időt sem hagyva a színpad előtt tolongóknak a felocsúdásra.

   Szóban talán már nem is lehet azt a fokozást kifejezni melyet a 'Perfect Love...Gone Wrong' jelentett a koncert ötödik dalaként. Manu Katché a Kipper elé kitett kis-dobszerkón kezdte a dalt, majd a harmadik versszak után kiugrott Sting elé és franciául adta elő a rap-betétet, hatalmas tapsot eredményezve a közönség soraiban. A színpad előtt 5-6 méterrel állva látszott, hogy mennyire elemében van a világhírű dobos. Vidáman, folyamatosan mosolyogva és 'grimaszokat' vágva szikrázott ki a színpadra. Aztán beugrott a hátsó, teljes méretű dobfelszereléshez és ott folytatta munkáját, melyet mégegyszer kiegészített egy szövegelős résszel.

   Aztán két dal következett a The Soul Cages albumról, a popsláger 'All This Time', melyet folyamatos tapssal buzdított a tömeg valamint az egyik legszebb dal a 'Mad About You'. A 'Seven Days'-t ismét a rajongókkal együtt énekelte Sting, folyamatos csápolás és ugrálás közepette.

    A 'Fill Her Up' szintén hatalmas sikert könyvelhetett el, és a folyamatos tapsolást még az sem tudta elfeledtetni, hogy a dal csúcspontján ismét minden kéz a levegőbe lendült, éppúgy ahogy a 'Fields Of Gold' első harmóniáinál is tette a tömeg. A dalt aztán szinte suttogva, halkan, ám a közönséggel együtt énekelte ismét Sting.

    Naivan feltettem autógrammkérő táblámat a csápoló kezek felé, melyet Sting észre is vett, de elsőre látszott az arckifejezésén, hogy nem tudjaa azt elolvasni, aztán valamelyik dal közepén az összes hátsó lámpa előre, a közönsége szeme köze irányult fehér fényével, mely már tökéletesen megvilágított az én transzparensemet is. Sting - elolvasva a feliratott (Fan For 13 Years, Autograph Please!)- elmosolyodott naiv kérésemen, majd folytatta tovább basszus szólóját.

    Majd elfelejtettem szólni a zenészekről. Dominic Miller-t Sting nem hiába nevezi jobbkezének, legjobb segítőjének a zenében. Valóban Dominic mindent megtesz azért, hogy Sting a legjobb formáját nyújtsa a színpadon. Nem tolakodik előre mindíg gitárszólóival, és ha néha még is jut ilyen szerep neki, akkor sem a gitárvirtuóz szerepében tetszeleg, hanem az okosan kitalált harmóniákból építi fel, sajátos dallamvilágát. (Egyébként a beállásoknál Dominic hangtechnikusa legalább 4 vagy 5 gitárral jelent meg a színpadon!)

    Nem úgy Chris Botti, aki talán vita nélkül a koncert legnagyobb szóló-zenei teljesítményét nyújtotta, amikor előbújta hátsó rejtekéből, az első sorokban tomboló hölgyrajongók nem kevés örömére. Látszott hogy élvezi a zenét, és rajonganak érte az emberek. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy jópár mosolyt elengedett a rajongóknak, ahogy a zongorista, és valószínűleg szintén nem kevésbé jóképű Jason Rebello is, aki ritkán ugyan, de megmutatta, hogy méltó utódja Kenny Kirklandnek a zenekaron belül. Kipper - néha mit sem törődve befáslizott jobblábával - a másodbillentyűs szerepéből felkelve együtt ugrált és énekelt a tömeggel, megmozgatva mégjobban a fáradni készülő rajongókat.

    A koncert második fele a régi Police sláger az 'Every Little Thing She Does Is Magic'-kel kezdődött, mely ismét megmozgatta a tömeget, nem csak a fiatalabb Sting-rajongókat, de a Police-korszak ősrajongóit is. Elő is kaptam Police képeskönyvemet, hogy bizonyítsam Stingnek lojalitásomat! :)

    Egyszerűen megfoghatatlan ami a következő dalnál történt. Kitörő öröm szárnyalt végig a stadionon, a meglepetésemre sokak által kedvelt 'Moon Over Bourbon Street' nyitó dallamánál. Fenomenális színpadkép, világító hold, csattogó vakuk és éneklő tömeg jellemezte a dalt Sting brilliáns kéz és torokmunkájával erősítve. Természetesen most sem maradhatott el a - sokáig élőben nem játszott - dal végén, a farkas-üvöltés sem. Meglepett a 'Tomorrow We'll See' népszerűsége is. A fáradt rajongók azonban nem sokáig tartalékolhatták erejüket.

    'Englishman In New York': A koncert egy következő csúcspontjához érkeztünk. Egyszerűen félelmetes stílus, zongoraszólók és hatalmas örjöngés övezte a dalt. Lehetetlen róla többet írni. Nincsenek rá szavaim. A 'Brand New Day' viszont nem hogy lehűtötte, de még jobban felspékelte a Sting-őrülteket, akik együtt énekelték a dalt a zenekar tagjaival.

    Dominic gitárja ismerős harmóniákat adott ki magából, először azonban mégsem tűnt fel, hogy melyik dal akkordjai zúdulnak nemsokára a tömegre. A felső, vörös-színű lámpák azonban biztosítottak róla, hogy szerintem a koncert csúcspontjához érkeztünk el. A 'Roxanne' mindenkiből ugyanazokat az érzéseket válthatta ki. Igen, ez az a pillanat. Amióta meghallottam ezt a dalt, mindíg is arra vágytam hogy élőben énekelhessem Stinggel. Természetesen nem maradhatott ki a dal végéből a közönség énekeltetése sem.

    'Desert Rose'. A vörös lámpákat, az égő, vörös rózsákat jelképező 'szélgép' váltotta fel. Az év egyik legnagyobb slágere minden egyes hallgatót táncmozdulatok lejtésére ösztönzött. Még az ülőhelyeken helyet foglalók közül is sokan felugrottak a dalt meghalva. No comment. :)

    Ha a Roxanne a csúcsot jelentette, akkor a 'Bring On The Night' volt a totalitás. Frenetikusra sikeredett a jó öreg Police nóta melyet természetesen most is a 'When The World Is Running Down' keverékével hallhattunk. Leírhatatlan, pótolhatatlan, és túlszárnyalhatatlan produkció. A csapat minden tagja nagyokat alakított (talán csak Kipper és a vokalista kivételével) a dalban. Aztán vége, lehullt a lepel -  a hátsó vörös függöny. Egy fél percre elhallgattak a hangfalak, bár amúgy is csak nehezen kiabálhatták volna túl a ráadást követelő közönséget. Dominic technikusa 'beetetésként' úgy tett mintha el kezdene összepakolni, ám nem sokára a jobb szélen megjelent az a jól ismert arc ismét: STING!

    A zenészek látszólag minden erejét felemésztette a koncert első tizennyolc dala. Az 'If I Ever Lose My Faith In You' lassú balladának indult, nekem nagyon bejött így is a dal, de aztán a második verszaknál beindult Manu is a doboknál, és máris folyt minden a régi kerékvágásban.

    Ahogy az 'Every Breath You Take' is a jó öreg stílusban - sajnos bőgő nélkül - szólt a színpadról, a dalszöveget kívülről éneklő közönség nagy-nagy megelégedésére. Egy gyors gitárcsere, s felzendült Sting himnusza, melyet biztos vagyok benne, hogy még a legelvetemültebb Anti-Sting pártiak is ismernek: a 'Fragile'.

    Ennyi, vége. A zenészek kiballagnak a színpad elejére, azonban néhány jópofa bohóckodás, és a közönségnek szóló integetések után pár perces, nekem végtelenségnek tűnő csönd következett be, mely a következő Sting koncertig így is marad...