2021.11.19
2020
Sting és a hunok - Találkozás Stinggel
2004.06.13. 09:22
VIP
- Bent vagyok! – Ez volt az elsõ gondolatom, amikor átléptem a Mûcsarnok melletti VIP-bejáró rácsos kerítésének kapuját tucatnyi, bebocsátásra váró társaságában, két marcona, de a lehetõségekhez képest kedves biztonsági õr felügyeletében. Greg és Zoli társaságában gyorsan túljutottunk a második kapun, mely egy kordonnal jelölt folyosóra nyílt a Mûcsarnok jól ismert épülete mellett. Itt még mindig erõsen lüktetett a nyaki verõerem, majd amikor – mint egy triatlonos futó a cél elõtt – ráfordultunk a célt jelentõ harmadik ellenõrzõ pontra és a T-Mobile hostessei a jegyellenõrzés után rámaggadták a VIP-belépõhöz járó karszalagot, kezdtem csak megnyugodni. Egyedül csak Anikóért aggódtam, akit kint hagytam a több százezres tömegben. Kísérõmmel közel 300 km-et utaztunk, most pedig a színpad mögött, valahol a Hõsök tere sarkán kell várnia rám egyedül, ki tudja meddig?! Ha neki sem sikerül a koncertig bejutni a VIP szektorba, akkor nincs mese, nekem is a hátsó sorokból kell majd a koncertet élveznem…A harmadik kapun túljutva egybõl a színpad mögötti Backstage kapuhoz értünk, ahol már többen várakoztak, néhányan pedig ki-be sétálgattak a két széles vállú õr között. Ide beszéltük meg a találkozót 19:45-re, ahhoz, hogy 20:15-kor részt vehessünk néhány szerencsés társaságában egy un. meet&greet találkozón Stinggel. Korábban érkeztünk, így volt idõnk szemügyre venni a helyszínt. A sötét paravánnal álcázott Backstage elõtt 6-8 profi fotós várakozott arra, hogy Sting végezzen a kötelezõ interjúkkal. Megérkezésünk után néhány pillanattal késõbb tucatnyi világítómellényû biztonsági õr sietett a Dózsa György út és az elzárt VIP-terület sarkához, ugyanis nem sokkal ez elõtt nyitották meg az utat a tömeg elõtt…
Nekem sem volt elég az az izgalom, mely a találkozó elõtt elfogott. Ráadásul úgy nézhettem ki, mint aki háromnapos hegyi túráról érkezett volna meg. Nadrágom gyûrött volt, cipõmet sárosra taposta a tömeg percekkel korábban a Dózsa György úti húsdarálóban. A vállamon nagydarab táska, nyakamban egy fényképezõgép és egy telefon lógott. Hajam kócosan, testem izzadtan verejtékezett a tömeg nyomásában. Most viszont elvileg nyugodtan és nem épp ziláltan kellene várakoznom arra, hogy végre találkozhassam a világ egyik legnagyszerûbb zenészével, Stinggel. Enyhéz szólva is, kitûnhettem a várakozók közül.A fotósok mellé közben megérkezett néhány Danubius-os nyertes, valamint Szabó Marcell tervezõ is, Stingnek szánt ajándékával. Meglepetéssel mi is készültünk, Greg el is szaladt gyorsan érte a színpad elõtti VIP-székeknél várakozó ismerõseihez. A rajongói üzeneteteket tartalmazó Fanbook ötlete Kunsági Zolitól származik, így neki ajánlottuk fel a lehetõséget, hogy Greg és jómagam társaságában találkozhassunk Stinggel. Az Internetrõl 3 hónap alatt Argentinától Üzbegisztánig 200 üzenetet gyûjtöttünk össze 78 fénykép társaságában. Greg végezte a 150 oldalas könyv szerkesztését, nyomtatását, és gyönyörû barna borítóval valamint aranyszínû betûkkel látta el a könyvet. Beszélgetésünk és az exkluzív kiadvány az ott várakozó többi rajongó figyelmét is felkeltette, akik elismerõen nézegették a Stingnek szánt ajándékot.
Háromnegyed nyolckor a biztonsági õrök még nem tudtak segíteni abban, hogy megtaláljuk kontaktunkat, akivel be tudunk majd jutni a Backstage-be. Az elutasító válasz után szinte azonnal, azonban megjelent egy – a Backstage kapuján láthatóan magabiztosan mozgó – hölgy, akit gyorsan meg is állítottam. Szerencsére õ volt Éva, ismeretlen jóakarónk, akinek gyorsan be is mutatkoztunk, mint a magyar Sting rajongói klub képviselõi. Ezután már csak Éva, valamint a hasonló T-Mobile-os belépõvel rendelkezõk szavait lestük. Mint kiderült a többi meet&greet nyertessel együtt egyszerre léphetünk majd be egy másik hölgy segítségével a Backstage-be. Közben Suzanne Vega már régen elkezdte mûsorát, és Zolival együtt neki is álltunk énekelni a Luka c. slágerének elsõ sorait.
Néhány perccel negyed kilenc után aztán megnyílt a Backstage Door, és lassan, nyugodtan vonultunk el a magyar elõadók kiszolgáló sátra mellett, majd egy újabb rácsos kapun jutottunk be a csak Sting és Suzanne Vega stábjának fenntartott területre. A május 1-én elindított homokóra mellett 10 darab, luxuskörülmények között berendezett, kék színû lakókonténer gondoskodott arról, hogy a zenészek a lehetõ legnyugodtabb körülmények között tudjanak felkészülni elõadásukra a Felvonulási téren.
A konténerekkel kialakított szûk utcácskán mindenféle emberek foglalatoskodtak: road-ok, szervezõk, újságírók. Miközben a legelsõ – egy kamion csomagterébõl megszélesített – konténerhelység lépcsõje felé kezdtek terelni minket, szemközt megpillantottuk Sting producer-billentyûsét Kipper-t, akitõl néhány „Hi, Kipper!” kurjantás után sikerült kicsiholnunk egy vidám „Hi, Guys!” köszöntést. ... Mindig meglep, hogy ez a fickó minden helyzetben pillanatok alatt életkedvvel telve tudja lereagálni a rajongóit!A helység ahova bevezettek minket valószínûleg a PR-os szoba lehetett. 4-5 asztal, körülöttük székek szolgáltak arra, hogy Sting a lehetõ legnyugodtabb körülmények között tudja fogadni az újságírókat, illetve más látogatóit. Miután sikerült leülnünk az üvegajtós bejárattal szemközt egy sarokban, vezetõnk elmondta, hogy Sting nemsokára érkezik. Ekkor – 20:23 – sikerült megszámolnunk végre, hogy 17-en vagyunk a teremben, és ekkor fedeztük fel, hogy a tõlünk balra nyíló ajtón egy konyha kellékeit lehet felfedezni. Ugyanezen ajtó mellett pedig egy lépcsõ vezetett felfelé. Hogy a találkozóra megfelelõen felkészüljünk elõkészítettük aláírandó képeinket, könyveinket és tollainkat, no és természetesen Sting ajándékát a Fanbook-ot.
Pár perc elteltével aztán nagyobb csoport kíséretével végre megjelent az üvegajtóban Bill Francis (Sting turnémenedzsere), és maga Sting is. Ahogy belépett a helységbe azonnal csend lett, mindenki felállt a helyérõl és a falak mellett, félkör alakban fogadtuk a középre érkezõ énekest. Miután üdvözölte a jelenlévõket, magyar vezetõjétõl megkérdezte, hogy hol kezdje a találkozót. Az ajtó mellett közvetlenül Ajtony Csaba, a Universal Music Hungarymarketing igazgatója várta Stinget, akinek átadta a Sacred Love album eladásaiért járó aranylemezt, kisebb taps kíséretében.
Ajtony Csabától késõbb megtudtam, hogy a kitüntetés ugyan a 10.000 eladott példányszám miatt jár Stingnek, de az album eladása – a limitált kiadással együtt – már több mint 16 ezer példánynál tart. A helységben lévõ két profi fotós természetesen nyomban megörökítette az eseményt, sõt minden egyes kézfogást dokumentáltak a sajtósok. Sting az aranylemez keretes üvegképét ezután átadta Bill Francis-nek.Ezután 3-4 meet&greet nyertes párosa fogott kezet Stinggel, aki készségesen alá is írta a felé nyújtott fényképeket (habár vezetõnk elõtte felhívta a figyelmünket arra, hogy most nem lehet aláírást kérni a sztártól). Tõlünk jobbra állt Geszti Péter is, aki a T-Mobile reklámmenedzsereként mutatkozott be Stingnek és a nyakában lógó laminált belépõkártyát íratta alá. Egy újabb rajongó következett a sorban, amikor mi hárman már lélegzetvisszafojtva vártuk a pillanatot… mi jöttünk a sorban.
A találkozás szervezõje ekkor megemlítette Stingnek, hogy mi vagyunk a magyar rajongói klub képviselõi. Sting lassan, nyugodtan lépett oda hozzánk. Életnagyságban, vékony, sötét, selyemszerû, csíkos fellépõ ruhájában, pontosan ugyanolyan volt, mintha a tévében látnám õt, azzal a különbséggel, hogy most nem kellett pózolnia a fotósoknak. Sting ott állt 3 dimenzióban elõttem, hallottam mély, kissé rekedtes beszédhangját és éreztem öregedõ keze érdességét, amikor kezet fogott velem és a szemembe nézett egy pillanatra. 25 éves karrierje során legalább ötvenezer ilyen kézfogáson esett át Sting és legalább háromszázezer aláírást adott már, mégsem tûnt úgy, hogy untatná a rajongóival való találkozás.Ahogy mellénk ért, Greg átadta Stingnek a Fanbook-ot, és elmondta, hogy a magyar rajongói klub ezzel az ajándékkal szeretne tisztelegni az énekes elõtt. Greg megemlítette, hogy 4 évvel ezelõtt is készítettek neki egy hasonló ajándékot. Az énekes bólogatva válaszolt, amint elkezdte lapozgatni a különös ajándékot. Ahogy a könyv elsõ lapjain haladt elõre, Greg folyamatosan tolmácsolta a lapokon látható dolgokat Stingnek. Jót derültünk mindannyian, amikor az elsõ rajongói üzenethez érve Sting elismerõen csettintett, amint meglátta az uruguay-i Maria fényképét.
Sting a Fanbook-kal a kezében, valamint Greg, Attis és Zoli
A kezünkbe készített könyvek és fotók aláírásra vártak. Sting rögtön kezébe vette az elé készített filctollat, és gyorsan aláfirkantotta Greg kezemben tartott Broken Music könyvét, valamint az alatta lévõ fordítást is. Stingnek fel is tûnt a két könyv közötti különbség, amikor rámutatott az amerikai kiadás barnás, újrafelhasznált lapjaira. A könyv aláírásakor rákérdezett arra, hogy hogyan sikerült a magyar fordítás. Természetesen - diplomatikusan - dícsértük a magyar kiadást is! Amikor Sting elém lépett, rövid habozás után bemutatkoztam neki: „Hi, my name is Attila Máté!” Sting aláírta az én könyvemet is a jól ismert – és már tízezerszer elismételt – kézmozdulattal, azonban én elõre látóan még otthon a Széttört zene lapjai közé rejtettem egy cetlire leírva a becenevem. Gyorsan meg is kértem Stinget, hogy legyen szíves és azt is írja oda (A könyveknél ugye így szokás!). Sting lebetûzte a nyomtatott cetlirõl, hogy „To Attis”. 
Miközben a nevemmel foglalatoskodott, én épp azon voltam, hogy elmondjam neki, hogy a Sting.hu szerkesztõje vagyok, de valahogy nem sikerült normálisan megfogalmaznom a mondatomat neki, és épp talán csak az „I am”-ig juthattam el, amikor a filctollat visszaadva Sting megjegyezte: „Attila, the Hun!”. Ezen annyira megrökönyödtem, hogy egy széles vigyorú „Yes!”-t tudtam csak kimondani befejezetlen mondatom helyett. Sting megjegyzése természetesen jó kis derültséget okozott a teremben.
Zoli aláírandó fotói voltak soron, majd következett a sorban utoljára Szabó Marcell tervezõ, aki egy érdekes, hajlított gitárnyakot formázó bortartóval ajándékozta meg Stinget. Rövid pózolás után aztán Sting elköszönt mindenkitõl és kilépett a helységbõl.
A kamion átalakított termébõl lefelé menet még láttuk Stinget a szemközti konténernél, ahogy beszélget Suzanne Vega-val, a keze ügyében tartva ajándékunkat, a Fanbook-ot. Rövid hezitálás után a szervezõk megkértek minket, hogy együtt távozzunk a Backstage-bõl, és kikísértek minket a fõkapun is.
Az egész esemény annyira hihetetlen, megfoghatatlan és rövid volt, hogy napokig képtelen voltam normálisan felidézni az eseményeket, és valószínûleg ebben a beszámolóban sem tudtam minden részletre pontosan kitérni. De talán nem is az a fontos, hogy mi történt. A fontos az, hogy találkoztunk egy nagyszerû emberrel, aki szívesen és érdeklõdéssel fogadta egyszerû ajándékunkat. Bõven elég, ha ez az emlék még évekig el fog kísérni, minket egyszerû halandókat életünk során…
Nagyatád, 2004. június 13.
Máté Attila
Sting.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek