> 2003. szeptember 22.
            > Párizs, Franciaország
            > L'Olympia Theater

            > Bakos Tamás

Sziasztok Sting rajongók!

Én voltam az egyik szerencsés, aki ott lehetett Párizsban a lemezbemutató koncerten. A jegyet igazából a húgom – Évi – nyerte és volt olyan rendes, hogy engem vitt magával. Mikor ezt közöltem kedves barátommal Szocsóval, ő a lelkemre kötötte, hogy mindenképpen írjak egy kis élménybeszámolót nektek, így most ennek a „kötelezettségemnek” teszek eleget. A gépünk hétfőn reggel 7:40-kor indult Ferihegyről, itt találkoztunk alkalmi útitársainkkal Noémivel és Melindával. Mivel milánói átszállással utaztunk, Franciaországba csak 15 óra után érkeztünk meg a Charles De Gaulle repülőtérre, ami Párizstól kb. 20 kilométerre van. Krisztinával, aki a magyarországi Universal kiadót képviselte azt beszéltük meg, hogy Párizsban az Olympia előtt találkozunk, de nagyon siessünk, mert 16:30-kor kezdődik a „Greet & Meet Party”. Mivel Párizsban még egyikőnk se járt korábban, az egyetlen megoldás – az idő rövidsége miatt – a taxi volt. Krisztina még itthon felajánlotta, hogy a taxi költségünket megtéríti (mármint a Universal), csak kérjünk számlát. Be is vágódtunk egy taxiba, de Párizs szélétől belekeveredtünk az igazi francia csúcsforgalomba, így csak lassan tudtunk haladni. Egyébként a közlekedésről csak annyit, hogy nem nagyon láttam olyan kocsit, ami ne lett volna behorpadva valahol… Ettől függetlenül szinte percre pontosan 16:30-kor érkeztünk és átvettük Krisztinától a koncertjegyünket, plusz a délutáni „ismerkedési zsúrra” szóló belépőt.

Ezután az Olympia (ami egyébként egy színház) halljában várakoztunk a bebocsátásra. Az előzetes eligazítás alapján, fényképező, vagy bármilyen kép rögzítő berendezés használata szigorúan tilos volt. Ezen kívül nem volt engedélyezve semmilyen aláírás kérés, se semmi egyéb bratyizás. Még az is előre meg volt szervezve, hogy egyszerre, kb. 7-8 ember mehetett be, se több se kevesebb. Mivel mi csak öten voltunk, hozzánk még beszerveztek két srácot (indiai kinézetük volt, de ha jól emlékszem nem pont indiaiak voltak). Kb. fél óra várakozás után végre sorra kerültünk. Sting a színház aulájában állt és mindenkit kézfogással köszöntött! Én különösen szerencsésnek érzem magam, mert a mi csoportunkban úgy emlékszem, hogy nem beszélt senkivel a kézfogást kísérő „Hi"-on kívül, tőlem viszont megkérdezte, hogy „How are you?”. Az idő rövidsége miatt ezt csak egy „Fine"-nal tudtam viszonozni, mert ekkorra már a csoportképhez rendeződtek a többiek és azon is szerettem volna jó pozíciót kifogni. Sajnos az egyik indiai kinézetű gyorsabb volt mint én és már át is karolta a mestert. A másik oldal ekkorra már reménytelen volt, így hát átkaroltam az indiait, de hátul azért Sting karját fogtam ;-) Éppen hogy csak felemeltem a tekintetem, a szerződtetett fotós már el is lőtt vagy három képet, kb. 1 másodperc alatt és ezzel készen is voltunk. Azt ígérték a szervezők, hogy a fényképeket majd elküldik a Universal-nak mi meg majd onnan beszerezzük. Remélem tényleg így lesz. Kifelé menet kaptunk egy majdnem A4-es méretű dedikált képet, ami tényleg kézzel van aláírva, mert összehasonlítottuk egymásét és látszottak a kis eltérések az aláírásokban. A kijáratnál néhány francia Sting rajongó mindent megtett volna, hogy egy ilyen képet szerezzen, de nem tudtak volna annyit fizetni, hogy kiadjam a kezemből.

Balról: Évi, Tamás, középen Sting mellette két indiai rajongó,
a jobb oldalon pedig Noémi és Melinda Ajkáról, valamint Krisztina a Universal képviselője.
Kattints a képre a nagyításhoz!

Ezek után felkerestük szálláshelyünket, leraktuk a cuccainkat és 8 óra körül visszamentünk a helyszínre (fél 9-es koncertkezdés volt a jegyre nyomtatva). A bejáratnál igen komoly ellenőrzés volt, hogy még véletlenül se kerülhessen be a terembe kép-, vagy hangrögzítő eszköz. Ami az épületet illeti, számomra nem volt túl különös. Mint ahogy korábban is írtam ez egy színház, hatalmas nagy nézőtérrel, viszont a színpadot én kifejezetten kicsinek érzékeltem (legalábbis egy ekkora teremben). A jegyünk az erkélyre szólt, így viszonylag távolról szemlélhettem az eseményeket, de tökéletesen láttam mindent, nem lógott be senkinek a feje. Meglepődve tapasztaltam, még a koncert kezdete előtt, hogy sorba jönnek be az emberek sörrel a kezükben a színházterembe… Úgy látszik ott ez is belefér, úgyhogy gyorsan kiszaladtam én is a büfébe egy sörért, mert hát nem minden nap sörözhet az ember egy színházban. Egyébként volt aki rá is gyújtott, na az viszont már nem tetszett.

A színpadkép ízlésesen visszafogott volt. A színpadon gyakorlatilag csak a hangszerek és erősítők kaptak helyet, a díszlet mindössze három egyforma méretű és szimmetrikusan egymás mellett elhelyezett hosszú vászon volt, melyekre különböző képeket vetítettek a koncert alatt.

Na, de végre elkezdődött a koncert…

Úgy érzem fölösleges nekem a dalokat külön-külön elemezgetnem, hiszen mostanra már gondolom mindenkinek megvan otthon az új lemez és azt hiszem nem lepek meg senkit, ha azt írom, hogy teljesen úgy szólt élőben is, mint a CD-n. Egyedül a Stolen Car-t nem játszották el, a többi új szám mind előadásra került. A számok sorrendjét felírtam – mivel hogy ülős buli volt – ezt lejjebb olvashatjátok. A koncertről csak néhány érdekességet szeretnék megosztani veletek. Ilyen volt például a kezdés. Besétált a zongorista (akinek a nevét sajnos nem jegyeztem meg, de nem Kipper, hanem a másik ;-)) leült egy versenyzongorához és egy „Szinátrás” alapot kezdett játszani. Elnézést a „Szinátrás” jelzőért, nem jutott jobb eszembe, ha meg így írom, hogy „Sinatra-s” akkor is hülyén mutat. Na szóval ment a zongora és kis idő múlva besétált Sting úr és a Walking on the Moon-t énekelte rá. Hatalmas ováció és a szám végéig tartó ütemes taps fogadta. A végére szépen beszállt a többi zenész is és együtt fejezték be a dalt.

A koncert egész ideje alatt egyfajta bensőséges már-már családias hangulat uralkodott, Sting végig poénkodott a számok között. Mókás volt, hogy minden új dal felkonferálását úgy fogadta a közönség, mintha már hetek óta hallgatná, pedig hát csak aznap jelent meg… Sting viccesen meg is jegyezte, hogy úgy látszik itt mindenki nagyon jól ismeri az Internetet! Ezt persze nem szó szerint idéztem, de ilyen és ehhez hasonló poénok mentek végig.

 

Azt hiszem egy olyan szám volt, amit se korábban, se a jövőben nem fognak még egyszer így előadni, mint ezen a koncerten. A Fields Of Gold-ról beszélek. Erre a műsor közepén került sor és a szám feléig ment is minden a megszokott kerékvágásban. Elérkeztünk a gitártémához, amit Dominic játszott és csodák csodájára elrontotta!!! Természetesen – profiról lévén szó – egyből próbálta korrigálni a félrenyúlást, de gondolom kiesett a lendületből és még két vagy három kis hibát vétett. Én magam is gitározom és tudom milyen rossz az, amikor tízezerszer eljátszik valamit az ember hiba nélkül és egy apró tévesztés miatt úgy elveszti a fonalat, hogy utána alig találja meg. Valami hasonló történhetett vele is, amit a közönség – átérezve Dominic helyzetét – hatalmas tapssal próbált orvosolni. Na, de ez a Dominic gyerek tudja ám a számot, amit utána gyorsan be is bizonyított (na nem mintha valaki kételkedett volna benne), de azért belevágott még egyszer a témába és másodszorra tökéletesen eljátszotta. Na, erre aztán már tényleg tombolt a közönség. Sting ezt még annyival tudta fokozni, hogy elkezdett az énekkel hülyéskedni és rendre elröhögte a sorvégeket!!! Végül Dominic-kal közösen hajoltak meg, a koncert folyamán talán legnagyobb elismerést besöpörve.

Nekem személy szerint az Inside és a This War tetszett a legjobban első hallásra és így két napi hallgatás után is ezen a véleményen vagyok. Az Inside-nál külön kiemelném a vásznakra vetített képeket, amelyek szerintem ebben a számban voltak a legjobbak. Férfi és női testek árnyékait illetve kontúrjait lehetett látni a legkülönbözőbb helyzetekben és a dalhoz nagyon jól passzoló mozdulatsorokat. Valószínűleg volt valami története is a képsornak, de ezt így elsőre nem sikerült megfejtenem, mindenesetre hatásos volt.

A koncert vége felé, folyamatosan kezdtek felállni az emberek székeikből és az Every breath you take-et már mindenki állva tapsolta végig. Én mellékesen újra megtanultam négy újjal fügyülni, pedig már legalább tíz éve nem csináltam ilyet, de úgy látszik ez is olyan, mint a biciklizés.

 

Ja, és Párizsban a McDonalds-ban tényleg lehet sört kapni ;-)

Üdvözlettel:
Bakos Tamás
djbluesman@yahoo.com

 

 

1 óra 35 perc
A koncerten elhangzott dalok:

 

1. Walking On The Moon
2. Send Your Love
3. Inside
4. Dead Man’s Rope
5. Whenever I Say Your Name
6. Forget About The Future
7. This War
8. Sacred Love
9. Fields Of Gold
10. The Book Of My Life
11. Mad About You
12. Desert Rose (Cheb Mami-val)
13. Never Coming Home
14. If I Ever Lose My Faith In You
15. Every Breath You Take
16. Fragile

A zenekar:
Sting - ének, gitár, basszusgitár
Kipper - billentyűk, vokál
Dominic Miller - gitár
Jason Rebello - zongora, billentyűk
Vinnie Colaiuta - dobok
Rhani Krija - ütősök
Joy Rose - vokál, ének (Whenever I Say Your Name)
Donna Gardier - vokál
Cheb Mami - ének (Desert Rose)





A képek Bakos Tamás, a franica rajongói klub (Sting l'Association), a Sting.com, a StingUs és más internetes forrásokon keresztül kerültek felhasználásra.


Élménybeszámoló
Sláger Rádió Best Of Sting (részlet)
2003. szeptember 28

Műsorvezető: Ígértem önöknek, hogy ma itt lesznek az élménybeszámolóval a Sláger hallgatói, akik a legnagyobb szerencsével talán kijutottak Párizsba, a Sting vadonatúj albumát népszerűsítő lemezbemutató partira. Itt ül velem szemben Gurucsai Noémi és kísérője. No, kedves Noémi, mondj el mindent amit láttál! Hányan voltatok és kikből állt össze a csapat?

Gurucsai Noémi: Hát, ezen a 'meet&greet'-en elég kevesen voltunk, szerintem olyan 100-150 ember volt ott összesen, és tényleg különböző országokból érkeztek nyertesek, meg a lemezkiadók képviseletében emberek. És minket az indiai csoporttal raktak együtt, két indiai srác volt, velük együtt fényképezkedtünk Stinggel.

Műsorvezető: Milyen az életben Sting? Például alacsony, vagy magas, hogyan ismertétek meg?

Kísérő: Alacsony!

Noémi: Nem, nem Sting akkora mint, amekkora én vagyok. Így tudom, hogy mekkora Sting!
Nagyon kedves, tényleg mindenkit barátságosan fogadott, és üdvözölt, meg mindenkivel kezet fogott, de csak annyit tudtunk vele beszélni, hogy "köszönöm" össz' vissz'. Éss akkor így átölelte aki épp a keze ügyébe került. Nagyon sugárzott, nagyon örült ott az embereknek és tényleg látszott rajta, hogy egy boldog ember.

Műsorvezető: És milyen volt a koncert ami a kis találkozó után volt? Milyen zenéket hallottatok?

Noémi: Voltak régi slágerek, a Desert Rose-t is előadta. Aztán volt olyan amit kicsit átdolgoztak, a Walking On The Moon-t is például jazzesítették úgy nyitotta a koncertet, úgyhogy nagyon érdekes volt és az összes új dalt is előadták. És voltak a háttérben kivetítők, amin ilyen eszméletlenül jó képeket mutattak, néha ilyen videoklipszerű dolgok voltak, volt egyszer egy sztriptíztáncosnő is a háttérben és után Sting kedvesen megjegyezte, hogy nem tudja, hogy mi lehetett a háttérben, de észrevette hogy senki nem figyeli őt, mindenki azt nézi, hogy ott mi történik!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.