Zenészek: Rhani Krija
2010.10.22. 08:00
A most induló sorozatban Sting azon zenészei kerülnek bemutatásra, akik a 2010-es Symphonicity Tour koncertjein kísérték az énekest. A budapesti Sting koncert közeledtével itt az idő, hogy ne csak a főszereplőről tudjunk mindent, hanem kisérőiről is.
Rhani Krija (ejtsd: ráni kridzsá) - Az 1971-es, marokkói születésű ütős természetesen észak-afrikai zenék között nőtt fel a Gnawa kultúra szívében, amely meghatározta későbbi zenei pályáját is. Már tizenévesen a legjobban elismert tradícionális zenét játszó marokkói muzsikusok között tűnt fel profi ütősként. Néhány évvel később Franciaországba, majd a németországi Kölnbe költözött, melyet ma is otthonaként tart számon. Az évek során számos zenekarban és műsorban lépett fel, és nem csak az észak-afrikai, hanem szinte minden zenei stílusban magabiztosan zenélt.
2003. februárjában Sting meghívta Rhani-t a Sacred Love album felvételeihez, amely 2003. őszén jelent meg, az együttműködés pedig folytatódott az ugyanekkor megjelent Inside The Songs Of Sacred Love c. DVD-n is. Rhani Krija a Sacred Love turnézenekar tagjaként Sting csapatában körbeutazta a világot, így eljutott Budapestre is 2004. júniusában a T-Mobile Nap alkalmából megrendezett ingyenes Sting koncerten. Azóta számos nagyobb zenekarba is meghívást kapott, de szívesen fogadja el barátja, Sting gitárosa, Dominic Miller meghívását is a gitáros koncertjeire.
Közreműködött 2009-ben Sting If On A Winter's Night albumán és az A Winter's Night... koncertvideóban is. 2010. június 9. óta ismét Stinggel turnézik a Symphonicity turné keretében, sőt már a májusi német és marokkói nagyzenekaros koncerteken is részt vett. [RhaniKrija.com]
Keith &Rhani (by Sting)
Rhani Krija | Myspace Music Videos
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek