FŐOLDAL | HÍREK | KIADVÁNYOK | KONCERT | EXKLUZÍV | DALSZÖVEG | GALÉRIA | VIDEÓK | ZENELEJÁTSZÓ | VENDÉGKÖNYV | MSL-FANKLUB

2016. november 11-én jelenik meg Sting vadonatúj soralbuma. Az utolsó ilyen stúdiólemez a 2003-as Sacred Love volt, azóta lantos, folkos téli dalos és musical-es lemezeket láthattunk Stingtől, no meg néhány "best of"-kiadványt és turnét, köztük a Police hamvaiból történő feltámadását és újra elbúcsúzását.

Az 57th & 9th című albumig eltelt 13 év után tehát Stinget becsábította a Central Parkhoz közeli stúdióba Martin Kierszenbaum producer és az elmúlt hónapokban rögzítették a dalokat, amelyek közül 10 nótával találkozhatunk a lemezen. A lemez címe a közeli kereszteződés jelölése, melyen keresztül Sting reggelente a stúdióba igyekezett.

Dominic Miller gitárost és Vinnie Colaiuta dobost nem nagyon kell bemutatni még a kevésbé hardcore Sting rajongóknak sem, rajtuk kívül azonban még a The Last Bandoleros zenekar két tagja, Jerry Fuentes és Diego Navaira keze nyomát fedezhetjük fel majd a dalokban. A dalok ugyanis igen erősen rockos, már-már Police-osak lesznek (vagy nem! :D). Természetesen még további zenészek is játszhatnak az albumon, de erre eddig csak ködös utalásokat olvashattunk.

Az Insallah című dal az Európába érkező menekültekről szól, a One Fine Day az éghajlatváltozásról, az 50.000 című dal pedig arról, hogy milyen a viszonyunk a halállal, a nemrégiben elhunyt nagy zenészikonok kapcsán, mint Prince, David Bowie, Lemmy és Glenn Frey.

Az első single azonban az I Can't Stop Thinking About You című lesz és szeptember 2-án jelenik meg. A Showbiz411.com újságírója szerint Police-szerű basszus-menet és könnyen megjegyezhető, rádióbarát dallamok jellemzik a dalt. Természetesen alig várjuk, hogy hallhassuk az új dalokat. Szeretnénk nem csalódni Stingben!

Mielőtt az új album megjelenik az A&M Records kiadja Sting összes stúdióalbumát bakelitlemezen, köztük a The Last Ship-et is, 2016. szeptember 30-án egy box-set-ben. (Udiscovermusic)

sting-studio-box.PNG

Sting: The Studio Collection

The Dream Of The Blue Turtles (1985),
...Nothing Like The Sun (1987) (double LP),
The Soul Cages (1991),
Ten Summoner’s Tales (1993),
Mercury Falling (1996),
Brand New Day (1999) (double LP),
Sacred Love (2003) (double LP)
The Last Ship (2013)


Interjú Petruska Andrással

2016.02.24. 09:35

Sting kézfogásától, a Dal döntőjéig

Petruska András régi ismerősünk, barátunk. Az interneten 1999-ben alakult rajongói klub, a Magyar Sting Levelezőlista és a hozzá kapcsolódó Sting.hu weboldalnak (sting.blog.hu) 15 éve egyik törzstagja, írója is. A kezdetektől büszkén követjük őt zenei pályafutásán, drukkoltunk neki Veszprémben, hallgattuk Sting-feldolgozásait, beszámoltunk kiadványairól, széles-vigyorral figyeljük a koncertjeit és online megjelenései után most már a tévében is rendszeresen látjuk őt.

Kapva-kaptunk az alkalmon és megkerestük „öreg-barátunkat”, mesélje el, mi történt vele a 2000-es évek nagy Sting-őrülete óta, amikor még együtt vártuk a friss Sting-kislemezeket, összefutottunk egy-egy koncert után és elemezgettük a hangszerelést, a dal-szerkezetet, a hangszeres szólókat. Azóta persze a Sting-őrület alábbhagyott, kicsit talán az ízlésünk, az internetes közeg és a világ is megváltozott. Máté Attila online interjúja Petruska Andrással.

petrsuka-adal.jpgSting.hu: - Andris, itt állsz A Dal 2016 döntőjének kapujában. 15 éve, amikor megismertünk a Sting levelező listán épp feleannyi idős voltál, mint most. Bemutatkozó leveledben akkor azt írtad: „…először nem igazán csíptem, aztán egyre jobban megtetszett, és most: itt vagyok. Amit először megszerettem az a Love Is Sronger Than Justice volt.” Hogy emlékszel arra az időszakra? Mit jelent ma neked az említett dal és Sting zenéje

Petruska: - Kamaszként, kezdő zenészként folyamatosan feszegettem a zenei érdeklődésem határait. Az akkor sokat hallgatott olyan előadók, mint pl. Beatles, Queen, Led Zeppelin vagy Hendrix mellett éreztem, hogy hiányzik valami, és ez pontosan az az intellektuális hozzállás volt, amit Sting képviselt. Persze egy olyan karizmatikus előadó után, mint Freddie Mercury, Sting kifejezetten unalmasnak és kimértnek tűnt, ennek ellenére szépen lassan csak-csak kíváncsivá tettek a remek szövegek, és a bonyolult, szélesebb érzelmi skála kifejezésére alkalmas harmóniák. Stinggel kitágult a zenei világom, a kollaborációi által megismertem szinte a teljes jazz történelmet, betekintést engedett a világzenébe, és nem utolsósorban, a gondolatisága rendkívül nagy hatással volt a fejlődő lelkemre.Hogy mindez pont a Love is Stronger than Justice-szal indult volna? Erre nem emlékszem, de az biztos, hogy a Ten Summoner's Tales volt az első Sting-lemez, amit egyben hallottam. Ha így is volt, mindenesetre ma már kevésbé szeretem Sting azon dalait, amik valami fiktív sztorit mesélnek el mindenféle cél, vagy tanulság nélkül.


Mostantól csak sting.blog.hu

2014.10.03. 09:16

Kedves Mindenki!

Mostantól a Sting ...Brand New Site-ot már csak a sting.blog.hu címen találjátok meg...


2014. Szeptember 23-án jelenik meg pont egy évvel a The Last Ship c. album kiadása után a hozzá kapcsolódó koncertfilm is. A felvétel 2013-ban készült éppen Sting születésnapján, New York-ban.

A felvételen Sting 14 fős zenekarral mutatja be a The Last Ship musical zenei anyagát. A zenészek nagyrészt az észak-angol vidékről érkeztek, éppen onnan, ahol a musical és a dalok is játszódnak, ám nem véletlen hogy a legtöbbjükkel már évek óta együtt zenél Sting, hiszen feltűntek ők már az If On A Winter's Night c. albumon is.

Sting - The Last Ship: Live at Public Theater
DVD/BluRay

  1. The Last Ship
  2. Shipyard
  3. Coming Home's Not Easy
  4. And Yet
  5. August Winds
  6. What Have We Got?
  7. Practical Arrangement
  8. What Say You Meg?
  9. Dead Man's Boots
  10. Big Steamers
  11. Sky Hooks And Tartan Paint
  12. Jock The Singing Welder
  13. So To Speak
  14. Show Some Respect
  15. Underground River
  16. The Last Ship (Reprise)

Jimmy Nail, Kathryn Tickell, Peter Tickell, Julian Sutton, The Wilson Family, Rob Mathes, Jo Lawry, Dominic Miller, Ira Coleman

  

További videók a hajtás után


The Last Ship
CD, LP, 12 track

1. The Last Ship
2. Dead Man's Boots
3. And Yet
4. August Winds
5. Language of Birds
6. Practical Arrangement
7. The Night the Pugilist Learned How to Dance
8. Ballad of The Great Eastern
9. What Have We Got
10. I Love Her but She Loves Someone Else
11. So to Speak
12. The Last Ship (reprise)

További albumadatok, videók a hajtás után!


[The New York Times] Ősszel új dalokból álló albumot jelentet meg Sting.

Sting-TheLastShip-2.jpgA The Last Ship album a hasonló című musical-hez készült eredeti, új dalokat tartalmazza majd, amely a tervek szerint 2014-ben kerül bemutatásra a Broadway-n. A mű Sting szülővárosában, a wallsend-i kikötőben játszódik. A korábbi hírek szerint Sting 1991-es The Soul Cages albuma szolgáltatta az alapot a műhöz.

Az album számos olyan dalt tartalmaz amelyet a musical-hez is felhasználtak, de lesz rajta olyan nóta is amely, ugyan a színdarabhoz készült, de mégsem került be a végleges műbe. A "The Last Ship" 2013. szeptember 24-én jelenik meg a Cherrytree Records, az Interscope, és az A&M Records gondozásában.

A most 61 éves Sting közel három éve dolgozik az önéletrajzi ihletésű musicel-en olyan szerzőkkel, mint John Logan (Red, Skyfall) és Brian Yorkey (Next to Normal). A történet a hazatérésről szól a hajóépítőipar '80-as évekbeli, newcastle-beli visszaszorulásába ágyazva. A musical-t a színész-rendező Joe Mantello rendezi. Májusban már volt egy zártkörű bemutató az előadásból színházi szakemberek és befektetők körében. A hírek szerint Jeffrey Seller lesz a társproducer. A színészek: Louise Pitre, Fred Applegate, Aaron Lazar, Jill Paice, Matthew Stocke.




Sting.hu ...brand new site - magyar Sting rajongói oldal

A Sting.hu nincs semmilyen hivatalos kapcsolatban Stinggel, lemezkiadójával, vagy menedzsmentjével. Az oldalon található cikkek, írások, képek, termék- és cégelnevezések tulajdonosaik szerzői- és védjegyoltalma alá eshetnek.

A hozzászólások a szerzõk tulajdonai, minden más tartalom:
(c) 1999 - 2010. - Attis