Interview Magazine
August 2003
Special Music Issue
Sting by Ingrid Sischy
134-135p

Fordította: Nagy Gergely

INGRID SISCHY: (telefonon New York City-ből) Jó reggelt Sting, hogy s mint?

STING: (Angliából) Nagyon jól. Elég korán lehet még nálad.

IS: Az, viszont jó beszélgetni veled. Sok minden történik mostanában körülötted – egy különleges A&E fellépés október 3-i premierrel; egy ehhez kapcsolódó, közvetlenül utána esedékes DVD megjelenés; egy új album, Sacred Love címmel (A&M). Ez is azt bizonyítja, mennyire kísérletező típus vagy. Rengeteg, rengeteg gondolat húzódik meg ezen munkák mögött. Mennyi időt vett igénybe mindez?

S: Körülbelül egy évet.

IS: És egy egész életet, nemde?

S: Egy évet és egy egész életet, igen. Furcsa egy év volt. Egy olyan időszak, amikor nekünk, művészeknek át kellett rendeznünk soraikat és újraértelmeznünk mindazt, amit eddig alkottunk. Azt, hogy kik vagyunk, s hogy milyen ügyet szolgálunk. Nem találtam meg a válaszokat, de mindenesetre ez bizonyult a kérdések felvetésére legalkalmasabb pillanatnak.

IS: 2001. szeptember 11-e előtt is megfogalmazódtak benned ugyanezek?

S: Az hiszem, igen. De komolyan úgy vélem, hogy az a momentum mindannyiunk számára vízválasztó volt. Mindannyian sokkolva voltunk. Mélyen sokkolva – és ez azt eredményezte, hogy mindenki újragondolja az életét. S tudod, a művészek olyanok mint kanári a bányában, állítólag érzékenyebben reagálunk dolgokra. Úgy gondolom, az olyan felvetések, mint a „Mi a feladatom?” és a „Mit keresek én itt?” egészséges kérdések. Az a feltételezésem, hogyha rendelkezel válasszal, az olyasmi mint az igazság keresése, s ez mások számára gyönyörködtető lehet.

IS: Hogyan kezdesz neki egy album megírásához?

S: Időt kell rá fordítanom. Lehet, hogy nálam tehetségesebb emberek felkelnek reggel és készítenek egy mesterművet, de én erre nem vagyok képes – nekem igazán dolgoznom kell. De ez egy olyan munka, amit szeretek. Reggel 10-kor ébreszt az óra, leülök a zongorához, vagy a gitárral, illetve egy írógép vagy számítógép elé. Amikor aztán megvan egy ötletnek a csírája, behívok egy kollégát és rázúdítom.

IS: Követ az életed egyfajta előírt sémát a lemezírástól egészen az azt népszerűsítő turnézásig?

S: Nos, jellemző rám, hogy egy lemez megjelenése után két évig koncertezem. Ilyen sokáig tart körbeutazni a Földet – Ausztrália, Japán, Észak-Amerika, Dél-Amerika. Ezalatt az idő alatt nagyon keveset gondolkodom (nevetve), ami nagyon jó dolog. Az életem ilyenkor eléggé fegyelmezett – megvan az, hogy hová kell mennem, mit kell csinálnom, mikor kell ennem, mikor kell színpadra lépnem. Majd két év eltelte után hazamegyek, és a saját tapasztalataimról beszámolok magamnak. Hozzá kell szoknom ahhoz is, hogy egyetlen helyen legyek, ami elég nehéz. Ilyenkor már rá vagyok kényszerülve arra, hogy gondolkozzam, hogy leszűrjem mi mindent tanultam, hogy ki vagyok, miért teszem mindezt, és hogy hasznára válik-e ez bárkinek is. Ebből a szorongásból, ebből a légüres térből kezdek el bizakodni vagy reménykedni abban, hogy csak kikerekedik majd valami, ha elkezdem a munkát. Ez egy évig tart. Az új albummal kapcsolatban aztán megadatik számomra az a luxus, hogy 6 vagy 9 hónapon keresztül készüljek a turnéra, s ez az, amit jelen pillanatban is csinálok. Mindemellett feje vagyok egy nagy családnak, és az ezzel járó minden felelősségnek.

IS: Mekkora a család pontosan?

S: Hat gyermekem van – három fiam és három lányom. És hat kutyám. Nagyon kiegyensúlyozott helyzet.

IS: Hallgatva a lemezedet, néha az az érzésem támad, hogy minden egyes sorba rengeteg mondanivalót szántál – mintha csak úgy özönlene a szavak áradata.

S: Egy lemez elkészítésének és megjelentetésének megvan a maga sürgető ereje. Ennél az albumnál nyugtalanság, harag, félelem és szeretet munkálkodott bennem, s az, hogy jobbá tegyem a világot az egyetlen rendelkezésemre álló médiumon keresztül. Így, mindez egy egész tudatfolyamként jött elő. Őrülök, hogy észrevetted.

IS: Mindig is feltűnt számomra az a nagyon sajátos éneklési sebesség, amely azt hiszem tényleg csak rád jellemző. Milyen érzés az, amikor mindezt a mondanivalót megpróbálod előadni?

S: Nos, mindig nagyon felvillanyoz az éneklés. Számomra kicsit olyan, akár a repülés – vitorlázhatsz mint a madarak, majd lecsapsz, felszállsz és lesüllyedsz. A gondolatok ilyen mérvű zuhatagát megénekelni rendkívül pezsdítő, ugyanakkor kimerítő érzés is.

IS: Szerinted ebben segít a jóga?

S: Úgy érted, a hangképzésben?

IS: Igen.

S: Már 12 éve jógázom, és azt hiszem ez segítette növelni a tüdőkapacitásomat. Képes vagyok hosszú hangokat sokáig kiénekelni, jobban mint azelőtt bármikor. Talán megvan ez a funkciója is. (nevetve) Igazából soha nem gondolkodtam ezen.

IS: Ejtsünk pár szót az új lemez néhány daláról, mint például a „Forget About The Future”, amelynek egy nagyszerű nosztalgikus, big bandes befejezése van.

S: Jó. Sokak – köztük jómagam is – leragadtunk a múltnál. Egész egyszerűen nem tudunk szabadulni abból a körből, hogy a te nagypapád sértegette az enyémet, vagy ez a föld az enyém nem a tied, vagy te a rossz istent tiszteled, vagy Isten úgy néz ki, mint én és nem úgy, mint te. Megpróbálok ironikus lenni, s azt mondani, hogy „talán nem ez a megoldás”.

IS: Tudom, hogy nagyon sokat olvasol, s ezen a lemezen el is rejted ezeket az apró irodalmi, költészeti hivatkozásokat a dalszövegeidben. Mókás azokat a klasszikus angol verseket új szövegösszefüggésben hallani, mint ahogyan a „Like A Beautiful Smile” című dalban is.

S: Szeretek verseket olvasgatni, s venni a bátorságot ahhoz, hogy kiemeljem és más kontextusba helyezzem őket. Így életre hozom saját magam és talán olyanok számára is, akik esetleg még sohasem hallották korábban. A szóban forgó dallal kapcsolatban emlékszem, ahogyan otthon ülve azon elmélkedtem „Miről is szól ez tulajdonképpen?”. Leemeltem a polcról Shakespeare szonettjeit, és véletlenszerűen kinyitottam. S itt volt ez a mű – azt hiszem a 18. („Most mondjam azt, hogy mint egy nyári nap, olyan vagy?” – Varró Dániel ford.) – és elkezdtem énekelni, s úgy látszik bejött.

IS: Az otthonodban írsz? Vagy stúdióban?

S: Elég sokat írok az olaszországi házamban, és az ottani kis próbahelyen. Törekszem arra, hogy egyedül írjak. Van egy kicsiny könyvtáram, bemegyek, leülök, és kijövök időnként valamivel.

IS: Sok könyved van ott?

S: Igen. Az egyetlen, amivel kapcsolatban gyűjtőszenvedélyem van, a könyvek. Vannak olyan, még puhafedeles könyveim, amelyeket az egyetem óta őrzök. Sohasem dobnék ki egyetlen könyvet sem. Bevallom, nagyon féltek még kölcsönadni is közülük. (nevetve) Ezek az én kincseim.

IS: Ha már kincsekről beszélünk, tartogatsz néhány meglepetést a hallgatóknak, amilyen például Mary J. Blige, aki a „Whenever I Say Your Name” című nótában csatlakozik hozzád.

S: Néhány évvel ezelőtt énekeltem vele a VH1 Music Awards-on, és teljesen lenyűgözött az érzékisége és ereje. Nyers, nagyon sebezhető, ugyanakkor nagyon erős. Sokat megtettem azért, hogy ez a duett megvalósulhasson Mary-vel. De kitartó voltam, és valójában ezt a nótát úgy írtam, hogy közben őt tartottam szem előtt. Amit ezzel a dallal szerettem volna elérni, az az, hogy újraértelmezzem a vallást saját magam számára. Az én templomom az a nő, akit szeretek. Ez a megközelítése annak, ahogyan én Istent vagy bármi mást – egy romantikus szerelmen vagy párkapcsolaton keresztül – látom.

IS: És Mary J.-nek az az erőteljes spirituálé stílus a hangjában.

S: Így van. Erre ő volt a tökéletes személy, akivel énekelhettem.

IS: Meg szeretnélek még kérdezni arról a szerzeményről, amelyben úgy tűnik, Bush elnököt illeted a következő szavakkal „Apád üzletember volt” vagy „A háború gazdaggá tehet”. A legutóbbi iraki háború alatt írtad mindezt?

S: Nem, annak előkészületei alatt. A tény, hogy George Bush-ra vonatkoztatod az imént említett dalt, számomra elfogadható, ugyanakkor nem egy feltétlenül specifikus dolog. Ez a szám tulajdonképpen mindannyiunkról szól. Nem különítem el magam azoktól az emberektől, akik csekély mértékben eltérő politikai nézeteket vallanak, vagy különböző vallással, hitrendszerrel rendelkeznek. Mindegyikünk emberi lény. Az öntudatunk azt mondatja velünk, hogy a világ mindenkié, mindannyian felelősséggel tartozunk érte. A problémám az, hogy a „háború” szóval túl könnyedén bánunk – a maga leegyszerűsített, naiv és gyerekes értelemében. A béke egy összetett gondolat. A világ bonyolult – és mindig is az lesz, s egyre inkább csak azzá és azzá válik. Számolnunk kell azzal a kihívással, amit ez jelent.

Thanks to Vanmar for the Interview scans, and thanks to Greg for the translation!

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.